Római Katolikus Templom


A templom 1781-ben épült, 223 éves, mûemlék jellegû épület. Az elõtte látható keresztet 1863-ban emelték, az akkori temetõ közepére.

1936-ban Novracsics Ferenc mûködése alatt új belsõ festést kapott a templom. Az elkészült mû Dõbrentei Gábor budapesti festõmûvész munkája.

A külsõ tatrozást 1960-ban Kõves Béla Atya jóvoltából végezték el. Ugyanebben az évben került sor a harangok villamosítására, melyet Lõrincz Sándor és testvérbátyja adományából valósítottak meg. 1980-ban újra tatarozták a templomot és ekkor szerelték be a villanyfûtést is, mely nagyban köszönhetõ Balgha Pál akkori Atyának és a hívek hozzájárulásának. 2000-ben új tetõszerkezet került az épületre. Ebben a hívek adományai mellett nagy szerepe volt a püspökségnek is. A 2003-as évben megkezdõdött a templomkert felújítása. Ezen terv keretein belül elkészült az épülethez vezetõ út és a hozzá tartozó park helyreállításának elsõ üteme. A program magában foglalta még a kereszt felújítását is. Antal Tamár Polgármester Úr kezdeményezésére elkészült a templom éjszakai díszkivilágítása is.

A jelenlegi pap Dr. Horváth István Kanonok, aki nagy tiszteletnek és szeretetnek örvend. Az egyházközösség sok mindenben segíti munkáját. A hívõk hozzájárulásával papi ruhákat, oltárterítõket, az oltár díszítésére virágokat biztosítanak számára és az egyházadóval segítik a kiadásokat, amelyek elég nagy összeget tesznek ki.

Ünnepnapokon és minden vasárnap tartanak szentmisét, melyen az idõsebb korosztály mellett sajnos egyre csökkenõ számban vesznek részt a fiatalok.

Köszönöm Istokovics Mihálynénak az oldal elkészítéséhez nyújtott segítségét.